2007. október 1. | Megtekintések száma: 1,268. | |
Már a harmadik ilyen akcióban vettem részt, amikor két cég közös akciójához kellett megtervezni a reklámanyagokat. A munka nehezét nem a technikai megvalósítás adta, hanem az, hogy a két cég design elemeit egy hirdetésben kell összefésülni. Mindkettőjüknek megvannak a maga arculati elemei, amik nem zavarhatják egymást, jól elkülöníthetőek, de mégis egy teljes egészként, összhangban kell, hogy megjelenjenek. Az egyik cég a Nike, a másik pedig a nyíregyházi D Center Fitness Club.
Ennél az akciónál az újsághirdetés ugyan kimaradt, de készült szórólap, kocsimatrica, sőt készítettünk egy internetes hirdetési kampányt is, ami cikkekből és hírlevelekből állt. A korábbi akcióknál már felépítettünk a klubbal közösen egy címlistát, így sikerült nagyon pontosan megcélozni azt a sportrajongó réteget, ami tényleg vevő volt az új akcióra. Így már az első napon 10%-os volt azoknak az aránya, akik el is jöttek, és bevételt hoztak.
De nemcsak az eredményeket szeretném itt közzétenni, hanem meg akarom mutatni, hogy mit tanulhat más kisvállalkozó ebből az együttműködésből. Igaz, hogy a Nike nem kisvállalkozás, de amit csinál az ötleteket adhat egy kisvállalkozónak is, még akkor is ha teljesen más profilt képvisel.
Itt egy kisvállalkozás, a klub kihasználja a nagyobb cég nevét, hirdetési potenciálját, termékét és ezzel tudja saját bevételeit növelni. Érdemes lehet ennek tükrében egy olyan stratégiai partnert keresni, aki hasonló területen, de nem ugyanabban érdekelt, mint mi. Így az együttműködés gyümölcsöző lehet és elkerülhetjük a nagy hal bekebelezi a kicsit szindrómát, mivel a kis cég nem konkurenciaként, hanem olyan partnerként jelenik meg, aki szintén hasznot tud termelni a nagyobb fél számára.
… ahogy elnéztem jól összehoztad, talán a nike kicsit jobban előtérbe került, de lehet, hogy éppen ettől lett jó …
Igen, jól látod a Nike kapta a nagyobb hangsúlyt, a klub inkább a szövegezésébe szólt bele, aminek az alapját szintén a Nike adta. Ezt kellett átírni úgy, hogy az akcó lényege is megmaradjon, de a klub érdekei is érvényesüljenek.
Itt én egy dologra nagyon kíváncsi lennék… A Nike ebből mit profitált? Neki ez “csak” reklám, vagy esetleg részesült a fitneszterem profitjából? Vagy ez üzleti titoknak minősül?
Nekem is valami hasonlót kéne csinálnom. (Pontosabban már elkezdtem!) Ráadásul a téma gyakorlatilag ugyanez: fitnesz. Mégis egész más…
Amúgy nagyon jó lett a plakát, és tényleg, hanugulatában is érezni rajta hogy az “egyik legmenőbb hazai fitneszklub”-ról van szó…
)
Ez egy országos akció volt a Nike részéről. Neki nem hinném, hogy tétel a bevételből részesedni. Ennél az akciónál a termékek reklámozásán volt a hangsúly. Az aerobic edző ugyanis csak a nike aktuális kollekciójában tarthatta az órákat. Mert hát gondolj csak bele: az edző példakép a vendégek szemében, ő a személyes példamutatásával reklámozza a terméket.
A részt vevők nike kuponokat kaptak. A boltokban pedig fitneszterem kuponokat osztogattak.
Nagyon köszönöm a választ!